Beígért: Black September - Into The Darkness, Into The Void, nagyonmetál metálság

Mondá a Nép: "...basszameg, nincs új poszt kibaszott bloodbathen, faszom kivan, most mire élvezkedjek...?"
S lőn, posztkészítgetősség gyúla lelkemben, s beragyogá a horizontot fenséges fénye értelmemnek, érzelmeimnek, s a Nép csitíttatik ezáltal.

Jóóóóó is, hogy végre találtam egy olyan szinten, elvetemülten mindenbennagyonfasza bandát, mint a Black September. 2012-es Into The Darkness, Into The Void albumuk egyből szívem egyik csücske lett, s érzelmeik hűen kifejező bandák közé merészelem sorolni chicagoi barátainkat.
Ez tipikusan az a patent album, amelyikről nem elég egy-két számot kiemelni, de bemutatáshoz túl sok az egy-kettő, mert hiába bemutató, a trú undergroundmindenmetálos, mint én, egyből beleszeret a világukba, ebbe a crustos, death-es, sludge-os vadulásba... Hihetetlen mód sikerült zenébe foglalni minden gyűlöletem az üresség; az üresfejű, jólnevelt robotok társadalmának minden tagja iránt.

A Rabid Hunger kívántatik bemutatni mindazon érzelmeket, melyek az éhezésem a változásra, a végítéletre előtérbe hozzák, s segítenek ezekben elmélyülni. Képtelenség úgy elmenni egy ilyen zene mellett, hogy a felépítésről, az összhangról pár szót ne ejtsek. Eszméletlen jól komponált remekmű, kiválóan ötvözi a mocskos lepratelep-sludge-ot a metálosabb deathmetallal, és helyesen, mértékkel fűszerezi meg az antihumanista, d-beates bandáknál szokásos crust-feelingjével, s mellette a norvég blekkmetálokra jellemző darálós riffelés teszi egésszé, és egyedivé mindezen dallamokat, szívemhez szólóvá, hozzám hasonlóvá. Az a két rész, 1:21-től , és 3:17-től olyan szinten libabőrössé tesz, hogy a crysis-os nanosuit armorja lónak a fasza a bőrömhöz képest. Atyaég, adj menedéket, megtaláltam a muzikális alteregóm.



















Kevert már így össze akár egy banda is blacket és deathet? Tökéletes, nincs rá több szó!
Mindent magában foglal, ami megmutatja, hogy átkozott vagyok, egy idegen az emberek között, egy jelentéktelen műemléke a rég kihalt őszinteségnek, és öntörvényűségnek. A szabadságnak elfelejtett mementója, szabadságnak mellyel más életére nem törnék, ellenben ha más az enyémre, enyéimére, annak a földi pokol kéjutazás lenne. Egy határköve a végnek, a semmi kezdetét jelzi, hirdeti a végességet, és egy jobb világ eljöttét remélteti. Mindazon érzelmek, amiket a banda -különösképpen a Cursed reprezentál- mélyek, őszinték; az enyémek legfőképp.

De gondolom ezen érzelmeimmel nem vagyok egyedül, szimplán lehet, hogy zeneileg nem ez, hanem valami más hozza ki belőlünk a hasonlót, a közöst.

Ha bármit akartok tőlük venni, a merch-oldalukon kukucskálhattok faszaságok után. A Wolf és a The war of all against all pólók eyecandyk,vizuális orgazmusok, reprezentatív mindegyik, az LP-vel egyetmben a must-have cuccaim közé kerültek első blikk után.

Még akármicsodákat akartok a csávóktól, azt ittenfele megpróbálhatjátok!

Ja, és soha ne felejtsétek:

"Az emberek azért hiszik el olyan könnyen és szívesen a hazugságokat, hogy áldozatot ne kelljen hozniuk az eszméért, és ne kelljen szenvedniük az igazságért."
Egyszer se féljen senki felvállalni az érzelmeit, a gyűlöletét a tömeggel szemben, a haragot az elnyomás ellen, hogy a vér kárba vész, mint az oxigén, amit a sok gyökér geci elszív előlünk...

Nemsokárajelentkezek.

Ahogy kibaszottul ígértem! RAPED BY PIGS - GUSHING ORGASMS 2!

Kedves nyájam, megkaptam aggódó leveleiteket, melyben a szentelt posztok holléte után érdeklődtök, nagy kedves a hiányolásotok, megüdvözültök ilyen hozzáállást tanúsítva!

Híveim, ma bemutatásra kerül egy közkedvelt slamming-brutaldeath mulatós! Kaczor Feri, Lagzi Lajcsi, és maga FENYŐ MIKI is megirigyelné ezt az érzelmes mulatósrakkenroll-klasszikust! Táncba hívja hallgatóit a Raped By Pigs, a perui ötös parasztfogat.


Egy 2009 óta működő, kifogástalan örökzöldet ki ne tűrne el napi szinten?







Ezt a 2011-es albumot kegyetlen mód sikerült a srácoknak bélbe tölteni, kurvajó hippiszalámi lett! Meglehetősen fűszeres, eléggé savas, bár könnyen emészthető főétkezések közbeni, és közötti nasi.

Mutiba elsőnek a Sores Of Afflictiont rakom, hogy lássátok, van érzelmes felem is. A nyomorúság százezer sebéből vérző ifjak hangot adnak elégedetlenségüknek, mely elégedetlenség társadalmunk rothadásának bűzéből származtatható. Ki ne szeretné "néhanapján" egy kicsit savval öntözni a sok buta tajtékparasztot, sötét gyökeret, akik lassacskán belefojtanak minket az általuk csurigbaszott pottyantósba, amit manapság mindenféle demokratikus köztársaságoknak meg ilyen-olyan demokráciának kötelességünk nevezni? Aki nem, az vagy hülye, gyurcsányista nyugger, vagy a másik szélsőség, a narancssárga retek fanatikusa, vagy annyira sötét kívül-belül, hogy csak az utódok sorozatgyártása megy neki, de az ezerrel. Kis kitérő ez mind, de megemlíteném, hogy pl. az általam nemigazánkedvelt Korn is megmutatta egy videóklipjében, hogy sokkal gyorsabban szaporodik a kis intelligenciájú létforma -akik mindenféle megfontolás nélkül beleeresztik az asszonyba [jobb esetben csak az asszonyba]-, mint akik képesek előrelátóan tervezni, családot illetően megfontoltan végiggondolni a gyermeknemzés és nevelés hosszú folyamatának következményeit, kötelességeit, a lehetséges rosszakat, és a sikerességből fakadó örömöket. Társadalmunk megfelelő szemszögből, vagy esetleg több szemszögből való megfigyelésének hatására láthatjuk az átfedéseket, és hányhatunk kedvünkre a sok agyhalott faszfejtől... És mindennek pusztulása kispajtásaink szomját olthatná. Ó, be szép is az emberi lélek!

Az albumról kénytelen vagyok még a Let Me Penetrate You-t ajánlani... Egyszerűen hibátlan szerelmi vallomás és szekxszuális felhívás egy jó pinaleves-keringőre. Érezhető, hogy lelkünket a mennybe emelő hangzás segít átérezni ezt a most még plátóinak tűnő párkapcsolatot. Kell nekünk ennél több? Társadalomtól elfordult, kedves fiatalok, akik csak szeretetre, szerelemre vágynak, néminemű nemi érintkezést meg nem vetve, persze.

Akárki akármit szeretne a csávóktól, ITTEN,A! beszélhet velük faszbukkjukon keresztül, zsátubé csenneljük meg ittenvan,né! De ajánlom, hogy vegyetek ilyen fasza sapikat, az összeset, mert kurvamenők, nekem is kéne egy.

XOXOXOXO megilyenek

Retrospektív III.: Dopethrone III. -"megint csak kiadós stonersludge-szexben részesülnek kedves, kis zöld füleink"

Retrospektív széria utsó gyöngye, mosmá' télleg' hajtsatok fejet a drogmetálnak! Báázzze.

A kanadai trió ismét tálalta a tőlük megszokott egytálételt, ami bomló hús-, és fémételt a dallamokkal, avval az eszméletlen basszusgitár-gitár-dob-hangzásssal, a rothadással, a drogokkal, a piával, a rozsdával, intim női testrészekkel, és sátáni hörgésekkel fűszerezve összegyúrtak egy istentelen, fűszagú sludge-burgerbe… megint csak kiadós stonersludge-szexben részesülnek kedves, kis zöld füleink… Mert ami oxidálódó vas, bűzlik, és valami zöld nyálka kúszik végig rajta, a lassú, rothadásos halált felidézvén, az mind megtalálható az album összes számának arcletépős riffjei között… És az albumborító is egy külön gyönyör…
Az album első, felvezető száma, a Hooked egy depresszív túra Önvád, Öngyűlölet, Drogéria, és Sátánia országainak határán. A trekk a tőlük megszokott, doomra nem, de a sludge-ra igencsak jellemző „pörgős is-de nem is” ritmussal kavargatja fel a még ép elménk rendjét… Mire a szám végére érnénk, és úgy éreznénk, hogy ami agyi-iszapot ez felkavart, azt majd jól leülepíti a következő lassú, és rozsdaszínű doomos keringő… Neem, nem, a Dopethrone zenei zsenialitása a váratlan véletlenek, és hirtelen pusztulások művészetében rejlik… A második szám, a Reverb Deep lesz az, ahol vagy kiszálltok, vagy végleg elvesztek az album undorító, de gyönyörű sludge-tengerében. A trekk lehúz a pezsgős gitáreffekttel, és a nagyon mély, és erős basszusával, az elhaló, itt-ott gyengébben hallható dobjával. Lehúz a mélybe, az iszapos, démoni víziókkal teli rozsdavörös sötétségbe… Következő megállónk a Devil’s Dandruff, egy többeknek biztosabban tetsző szám, mely ötvözi a sludge-ot a lelassított, hányás-szagú stonermetallal… Hirtelen megjelenik a méregzöld ködből kiválva az agyi-mocsarunkban a Dopethrone hajója, mely eszeveszett bio-hajtóműveivel nagyonnagy mocskot visz a le nem ülepedett iszaptengerbe, abba a rozsdamocsárba, amit az első számmal elértek… Rögtön kérdésekkel bombáznak… Felszállsz a hajóra, matróz? Kiszállsz? Vagy képes vagy küzdeni? Feladtad? Vagy talán akarod még az agykavarás és agygyönyörködtetés végzetes kombinációját?
Bandcampen az album, haaaajj', eeeee!!

*Az esetleges, többszöri végighallgatásból származó agykárosodásért sem a banda. főleg nem a cikk írója felelősséget nem vállal!*

Retrospektív II.: Dopethrone - Dark Foil – „Ha valami, hát ez mocskos, rozsdás, de mégis olyan finom, és huncut...”

Retrospektív széria cvááááááj, kettttteeőőőőő, STONERISEPORTALos régi cikkecském

"Kanada…? Hideg, juharszirup, francia amcsik… Nekem már a Dopethrone is „Kanada”, a három ifjú, Vincent (énekes,és gitáros poszton), Vyk (aki a bőgőt pengeti), és Thomas (egy jó dobos nélkül nincs jó drogmetál banda) miatt. A montréali formáció második albuma, a Dark Foil nagyon egyedi műalkotás, és egy igazi utazás a mocskos, szesz-, és zöldszagú „alvilágba”, melyet kellően hozzáértő fülek a stoner doom, stoner sludge és black metal igazán dobhártya-pirító, agytekervény-tekergető, minden stoner igényét kielégítő zenei teltséget produkáló dallamok, és érzések tökéletes elegye… Drogfűtötte rozsda-tanya… Ha valami, hát ez mocskos, rozsdás, de mégis olyan finom, és huncut... Az album nevét viselő Dark Foil személyes kedvencem, mely eléggé belerondít az átlag zenehallgató hétköznapjaiba, felemeli, de mégis bűzös odvakba tuszkolja be -még a magamfajták muzikálisan edzett lelkivilágát is-, ahol már csak az ez utáni számoktól várhatunk megváltást… Nem lövöm le a „poént”, nem közlöm csak úgy az album tovább milyenségét, de bizton állítom, hogy a Cosecha De Sangre-nak, és az Aint No Sunshine-nak (így van, Bill Withers számának feldolgozása) igen sok rajongója lesz a stonerdoomolók közül, egy meghallgatást megér minden, magának jót akaró „zöldfülűnek”! Ha érdekel az album, és bárminemű vásárlással támogatnád a bandát, zenei tevékenységüket, vagy csak szimplán király arc vagy, látogasd meg a Bandcampjüket, ahol az új albumba is belekóstolhatsz, sőt meg is veheted (nem vicc) 6,66 usadollárért, és ha esetleg hirtelenjében nagy fan lettél, mint én, nyomj egy bika lájkot a Facebook-oldalukra, vagy kattints, kacsints, és kukucskálj a Májszpészükre! Bónusz információ-áramlat az énekes, Vincent Houde youtube-channelje.

Retrospektív I.: Herder- Herder (self-titled albumajánló)

Ezt a Herdereset, és az ezutáni két Dopethrone-postot még a STONERISEPORTALRA írtam, s úgy gondolom, mint "reklám" megosztom Veletek, hívek. Reklámozom őket is, reklámozom magam is, hogy milyen fajintos irományokat okádoztam összefele. Hajj',e!

„ …őrjöngő tahók egy izomautóban, picsakészen molotov-koktélt dobálnak a jónépre!!” 

Herder, pásztor, asszondják ángléisül…Vad holland hatosunk,a gröningeni sextet, az elvetemült sztónerhorda pásztorai a közelmúltban egy agyromboló, tökönrúgdaló, paraszt stoner sludge-ot, parasztabb stoner metallal\doommal kiválóan ötvöző, zeneileg - technikát, és összhangot tekintve- kifogástalan remekművel adta át a hollandos világgyűlölet érzését!

Az albumról két számot ajánlanék, mint kedvcsináló, ezek közül az első a „We Shall All Suffer From What The Gods Have Given To Us”, mely egy depresszív, lehúzós, bongszívás-háttérhangos, okkult mocsokfürdő, doomos, nagyondoomos „sebességgel”, és mégnagyondoomosabban mély hangolással, valami okkult rituálén elhangzó éneknek megfelelő vokállal megzöldfűszerezve… Kedvencem az albumról, utazós, gonosz, tartalmas, lehúzós… Hirtelen csend-hirtelen zaj… Mmmm, lovin’ it.

A Haywire egy sztónerrokk alapokra épülő orrba-szájba sztónerkedős dühössztónerség… Máshogy lehetetlen leírni, csak az általam a képzeletetekbe festett metaforikus képpel:
„Pár vadparaszt -egy jó szál stonerbuli után- bepattan az egyikük kocsijába, nekiállnak felzaklatni a város gyűlölt népét… Látom is magam előtt a sok, hajnalban reflexből felkelő, piacra 2 forintos árkülönbség kihasználásáért meginduló nyuggert, amint üvöltözve ugrálnak a járdáról a bokorba, miközben pár zsaru bejelent a központnak: „ …őrjöngő tahók egy izomautóban, picsakészen molotov-koktélt dobálnak a jónépre!! Nem kímélik a kisnyugdíjasokat se!” 
Majd miután a randalírozást befejezték, a zsarukat is kifüstölték, ellenségek, haragosok híján elhagyják a várost, hogy újabb bulit keressenek, majd újabb pusztító-afterral koszorúzzák azt meg.”


Remélem elég költői voltam, és sikerült kedvet adni az album meghallgatásához, és megvételéhez… Ha bármi Herder-ruci kéne, tessék idefele ellátogatni! Van májas szpészük is, meg ilyen jó refleksönös oldaluk is, itt meg az új 12”-os!