Beígért: Black September - Into The Darkness, Into The Void, nagyonmetál metálság

Mondá a Nép: "...basszameg, nincs új poszt kibaszott bloodbathen, faszom kivan, most mire élvezkedjek...?"
S lőn, posztkészítgetősség gyúla lelkemben, s beragyogá a horizontot fenséges fénye értelmemnek, érzelmeimnek, s a Nép csitíttatik ezáltal.

Jóóóóó is, hogy végre találtam egy olyan szinten, elvetemülten mindenbennagyonfasza bandát, mint a Black September. 2012-es Into The Darkness, Into The Void albumuk egyből szívem egyik csücske lett, s érzelmeik hűen kifejező bandák közé merészelem sorolni chicagoi barátainkat.
Ez tipikusan az a patent album, amelyikről nem elég egy-két számot kiemelni, de bemutatáshoz túl sok az egy-kettő, mert hiába bemutató, a trú undergroundmindenmetálos, mint én, egyből beleszeret a világukba, ebbe a crustos, death-es, sludge-os vadulásba... Hihetetlen mód sikerült zenébe foglalni minden gyűlöletem az üresség; az üresfejű, jólnevelt robotok társadalmának minden tagja iránt.

A Rabid Hunger kívántatik bemutatni mindazon érzelmeket, melyek az éhezésem a változásra, a végítéletre előtérbe hozzák, s segítenek ezekben elmélyülni. Képtelenség úgy elmenni egy ilyen zene mellett, hogy a felépítésről, az összhangról pár szót ne ejtsek. Eszméletlen jól komponált remekmű, kiválóan ötvözi a mocskos lepratelep-sludge-ot a metálosabb deathmetallal, és helyesen, mértékkel fűszerezi meg az antihumanista, d-beates bandáknál szokásos crust-feelingjével, s mellette a norvég blekkmetálokra jellemző darálós riffelés teszi egésszé, és egyedivé mindezen dallamokat, szívemhez szólóvá, hozzám hasonlóvá. Az a két rész, 1:21-től , és 3:17-től olyan szinten libabőrössé tesz, hogy a crysis-os nanosuit armorja lónak a fasza a bőrömhöz képest. Atyaég, adj menedéket, megtaláltam a muzikális alteregóm.



















Kevert már így össze akár egy banda is blacket és deathet? Tökéletes, nincs rá több szó!
Mindent magában foglal, ami megmutatja, hogy átkozott vagyok, egy idegen az emberek között, egy jelentéktelen műemléke a rég kihalt őszinteségnek, és öntörvényűségnek. A szabadságnak elfelejtett mementója, szabadságnak mellyel más életére nem törnék, ellenben ha más az enyémre, enyéimére, annak a földi pokol kéjutazás lenne. Egy határköve a végnek, a semmi kezdetét jelzi, hirdeti a végességet, és egy jobb világ eljöttét remélteti. Mindazon érzelmek, amiket a banda -különösképpen a Cursed reprezentál- mélyek, őszinték; az enyémek legfőképp.

De gondolom ezen érzelmeimmel nem vagyok egyedül, szimplán lehet, hogy zeneileg nem ez, hanem valami más hozza ki belőlünk a hasonlót, a közöst.

Ha bármit akartok tőlük venni, a merch-oldalukon kukucskálhattok faszaságok után. A Wolf és a The war of all against all pólók eyecandyk,vizuális orgazmusok, reprezentatív mindegyik, az LP-vel egyetmben a must-have cuccaim közé kerültek első blikk után.

Még akármicsodákat akartok a csávóktól, azt ittenfele megpróbálhatjátok!

Ja, és soha ne felejtsétek:

"Az emberek azért hiszik el olyan könnyen és szívesen a hazugságokat, hogy áldozatot ne kelljen hozniuk az eszméért, és ne kelljen szenvedniük az igazságért."
Egyszer se féljen senki felvállalni az érzelmeit, a gyűlöletét a tömeggel szemben, a haragot az elnyomás ellen, hogy a vér kárba vész, mint az oxigén, amit a sok gyökér geci elszív előlünk...

Nemsokárajelentkezek.